Tudom, fel fog hördülni egy egész tömeg, ha a véleményemet leírom, de hát szabad országban élünk, nemde?

Kezdjük a legelején! A legtöbben azt mondjátok, hogy a csajok hisztisek, kibírhatatlanok, sokat akarnak, és hogy nehéz egy jó nőt találni. Talán a pasik tökéletesebbek? Egyáltalán nem! Mert értem én: vagány és menő dolog, ha egy férfinak van kocsija és százhússzal repeszt az utcán, és ez sok nőnek imponál. Azt is értem, ha egymást próbálják ivásban túltenni. Lehet, hogy tényleg pasis dolog. Értem, hogy a férfiak között ez afféle vagánykodás, felvágás egymás előtt. Ám legyen!

De hol van a bátorságotok, mikor komoly dolgokról van szó? Hol van az őszinteség, egyenesség, amiről annyit beszéltek, mikor komolyra fordulnak a dolgok? Hová tűnik az a sok fogadkozás, mikor aztán szakításra kerül a sor? Miért olyan nehéz dolog tisztességesen a lány elé állni, és őszintén megmondani a dolgokat? Hol van olyankor a híres bátorságotok, mikor inkább esemesben bocsátjátok útjára a leányzót? A hűségről inkább ne is beszéljünk! Nem azt mondom – a lányok közt is akad ilyen jószerivel. De mikor a szátokba rágjuk, hogy: figyelj, légy őszinte, ha nem akarod a kapcsolatot, mondd meg, nem sikítunk, de értsd meg, ne hülyíts! Akkor, na akkor hol van bennetek a jóérzés, meg a valamikor tett sok- sok ígéret, hogy igen, persze, úgy lesz? Ennyit az ígéreteitekről!

Na és persze ne hagyjuk ki a szexet sem! Ha mindenkivel lefekszik az ember leánya, akkor könnyűvérű, de ha nem, ha éppen hogy megválogatja a partnereit, akkor prűd, meg biztosan frigid...

Tulajdonképpen akkor milyen számotokra a megfelelő nő?

Persze, többször megkaptam már: hiszen tudtam én, hogy milyen, akkor minek kezdtem ki vele? Hát nem! Nem tudtam milyen! Csak azt hittem, hogy tudom. Jól színészkedtek kedves férfitársaim, ezt el kell ismernem. Iszonyat jól adjátok a hősszerelmest, a rendest, a hűségest, aztán ott vágjátok át a nőket, ahol csak lehet, s utána nevettek, hogy sikerült. Meglehetősen meggondolatlanul dobálóztok a „szeretlek” szóval. Csak abba nem gondoltok bele, hogy valaki hitt bennetek, bízott bennetek, és megnyílt nektek. Ergo, szeretett titeket. De tényleg!

Másik kedvencem a határozatlanság. A „nem tudom, mit érzek” és a „legyünk addig barátok” – hogy a „nem hevertem ki az előző kapcsolatom”-at ki ne hagyjam! Ha határozatlan vagy, drága lelkem, akkor inkább bele se kezdj! Részemről az ilyeneknek rögtön ásom a sírjukat. Átvitt értelemben persze. Hogy miért? Mert ezek a kifogások tipikusan utánfutó szerepet osztanak ránk, nőkre. Tehát, míg nem találtok jobbat, addig jók vagyunk, ha akad más, akkor hirtelen „legyünk barátok!”

Elismerem, vannak lányok, akik szintén ilyenek. De hallottatok már arról, hogy ne általánosítsatok? És arról, hogy ha kivágott titeket az exetek, akkor ne egy ártatlan másikon verjétek le a bosszútokat? Tudtok róla, hogy a nők is éreznek, nemcsak ti? Ha igen, és mégis csináljátok, akkor gratulálok!

Aztán még csodálkoztok, hogy hiszti van...

Bocs, skacok, de ez az igazság! Persze, akinek nem inge, ne vegye magára...!